A NER 13 ikonikus pillanata: Quaestor-Gate

Brókerügyek Kiemelt hírek Korrupció Legfrissebb Quaestor-Gate

A teljes cikk itt olvasható: https://m.hvg.hu/gazdasag/20200507_13_ikonikus_pillanat_ner_fidesz_orban

2015. március 10.: A Quaestor-botrány kirobbanása

Az MNB „részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyét” – ez a mondat azt fedte: az évtized egyik legnagyobb pénzügyi botránya robbant ki. A jegybank március 8-án kezdett vizsgálódni, 9-én este pedig a Quaestor egyik cége öncsődöt jelentett. Azóta kiderült, hogy a csoport 210 milliárd forintnyi kötvényállományából 150 milliárdnyit engedély nélkül bocsátottak ki. A Quaestor ügyfelei között nemcsak magánszemélyek voltak, de több önkormányzat és a Külügyminisztérium is.

„Az ügyfelek pénze nem pihent, mivel azonnal ellopták” – mondta az ügyről Ibolya Tibor fővárosi főügyész. A tárgyalás rendkívül lassan halad, legutóbb idén januárban jelentette be a törvényszék, hogy újabb közel 130 tárgyalási napot tűznek ki 2020 első felére.

Amikor meghátrált a NER
Nem gyakran fordult elő, hogy az történt, amit az ellenzék szeretett volna, de erre is akadt azért példa. Az egyik leglátványosabb ilyen alkalom az volt, amikor az emlékezetes kopaszbalhé és sok bürokratikus kör után 2016-ban a Kúria kimondta, az MSZP népszavazást kezdeményezhet a vasárnapi boltzár eltörléséről, a kormány pedig inkább eltörölte a boltzárat, épp olyan hirtelen, mint ahogy egy évvel korábban bevezették, miután Varga Mihály többször elmondta: ennek nem lenne értelme.Hasonlóképp elmenekült 2017-ben a kormány a népszavazás elől az olimpia ügyében. Amikor a Momentum vezetésével 266 ezer aláírás összegyűlt, hogy népszavazást kelljen tartani a 2024-es olimpiai pályázatról, a kormány, a főváros és a MOB visszalépett a rendezési tervektől.Az internetadó ügyében még népszavazásig sem kellett eljutni. Amikor 2014 októberében Varga Mihály bejelentette, hogy netadót vezet be a kormány, öt nappal később egy többezres tüntetést tartottak, újabb két nap múlva pedig 30-40 ezresre becsült tömeg vonult az utcákra. Orbán Viktor ennek hatására bejelentette, hogy a netadót nem vezetik be, inkább nemzeti konzultációt indítanak róla.