szíjjártó és tarsoly

Vízumközpont

Korrupció Quaestor-Gate

Source: http://hirtv.hu/ahirtvhirei/szijjarto-otlete-volt-a-moszkvai-vizumgyar-1386848

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ötlete volt, hogy hozzák létre a moszkvai vízumgyárat – erről a Quaestor-ügyben tartott bírósági tárgyaláson a becsődölt brókerház egykori vezetője beszélt.
 

A 444.hu beszámolója szerint Tarsoly Csaba azt mondta: az orosz kereskedőház részeként dönthettek volna a vízumkiadásról, és ezt személyesen a tárcavezető ajánlotta neki.

Hozzátette: Azerbajdzsánban, Egyiptomban és Fehéroroszországban is hasonló módon szervezték volna ki ezt a feladatot a nagykövetségekről. Végül a brókervezér egyik bizalmasa, a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Kiss Szilárd cége intézhette több ezer tisztázatlan hátterű és foglalkozású orosz állampolgár vízumát, amely uniós beutazást is biztosított. A tervek szerint igénylésenként 15 eurót, összesen pedig évi 400 millió forintot kerestek volna rajta.

A Külügyminisztérium szerint Szijjártó Péternek tárcavezetőként nincs köze a vízummutyihoz. A tárca közleményében azt írja: 2014-es miniszteri kinevezése előtt történtek a szabálytalanságok, a vízum-központok létrehozásáról pedig a kormány döntött.

Korábban mi is megírtuk, hogy súlyos visszaélések történtek a moszkvai magyar konzulátuson az elmúlt években. Egy az LMP által kiperelt belső vizsgálati anyag szerint több ezer schengeni vízumot adtak ki 2013 ősze óta a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán egy borokkal üzletelő cég, a Monte Tokaj Kft. meghívására. Róluk valójában azt sem tudták, kicsodák, az oroszok feltüntetett úti célja pedig hamis volt.

Nincs kockázat, de lehet

Az ügy miatt összeült a Nemzetbiztonsági Bizottság is, amely megállapította, hogy a szakszolgálatok nem jeleztek konkrét nemzetbiztonsági kockázatot, ám ki sem zárták azt. Bővebben >>>

A vízumgyárban Kiss Szilárd volt agrárdiplomata játszott kulcsszerepet. Szijjártó Péter azzal hárított, hogy a történtek idején nem ő volt a külügyminiszter, de a dokumentumokat átadták a rendőrségnek.